BETTY ESKÜVŐI - SZALAGAVATÓ RUHA SZALON


Menyasszonyi ruha kölcsönző budapest

A menyasszonyi ruha kölcsönző egy kiváló lehetőség, ha nem szeretnénk megvásárolni, majd hosszú ideig otthonunkban tárolni az esküvői ruhát, hanem csak a nagy napon szeretnénk egy álomszép ruhában tündökölni. Sokan nem tudják eldönteni, jó ötlet-e bérelni a menyasszonyi ruhát, hiszen ennek a lehetőségnek is megvannak az előnyei és a hátrányai. Ezzel kapcsolatban általános igazságot nehéz megfogalmazni, de néhány tényező figyelembevételével könnyebben meghozhatjuk a számunkra megfelelő döntést!

Az esküvői ruhák általában meglehetősen drágák, főként a komolyabb, neves tervezőktől származó darabok. Már egy egyszerű menyasszonyi ruha is, amely még közel sem a dizájner kategóriába tartozik, hat számjegyű összeget jelent, vagyis több százezer forintba kerül, amennyiben az esküvő után is meg akarjuk tartani a ruhát, amelyet az esküvőn viseltünk. Ha nem szeretnénk erre ennyit költeni, és meg tudunk barátkozni azzal a gondolattal, hogy a nagy nap után vissza kell adnunk azt a ruhát, amelyben kimondtuk a boldogító igent, akkor jó alternatíva lehet egy menyasszonyi ruha kölcsönző felkeresése, ahol nemcsak, hogy hatalmas kínálat áll rendelkezésünkre, de egy szakképzett eladó segítségére is számíthatunk a megfelelő ruha kiválasztásában, s szükség esetén a kiegészítők beszerzésében is.

A házasságkötés nem olcsó mulatság, ez manapság aligha lep meg valakit. A kölcsönzött esküvői ruhával úgy lehet spórolni, hogy a menyasszony szépségét vagy a nap fényét bármi is beárnyékolná, hiszen egy ilyen ruha éppen olyan szép, mint az új – csak éppen sokkal olcsóbb. Egy esküvői ruhát általában csupán néhány alkalommal adnak bérbe a cégek, majd ahogy a ruha visszakerül az üzletbe, egy alapos felújításon megy keresztül, melynek eredményeként nem marad nyoma annak, hogy a ruhát más is viselte.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a menyasszonyi ruhát egyetlen alkalommal fogjuk viselni, mindössze néhány órán keresztül. Érdemes átgondolni, megéri-e emiatt hitelt felvenni, vagy a megspórolt pénzünk egy jelentős részétől megválni. Természtesen vannak olyan esetek, olyan ügyfelek, akiknél a válasz határozott igen, mert megvan a terv arra vonatkozóan, hogy mit fognak kezdeni a ruhával a nagy nap után, vagy hogy ki fogja megörökölni azt. Azonban a többség inkább kikölcsönöz egy komolyabb darabot, a vételár töredékéért. Jó, ha tudjuk, hogy akár rendkívül értékes dizájner darabok is a kezünkbe kerülhetnek ilyen módon, megfizethető áron. A kérdés tehát az, hogy inkább vásárolunk drágán egy új ruhát, vagy jóval olcsóbban kölcsönzünk egy gyöngyszemet, amelyet már előttünk is felvett valaki.

A kedvező ár mellett fontos tényező lehet az is, hogy az esküvői ruha kölcsönző környezetvédelmi szempontból is tudatosabb választás lehet, mint egy új menyasszonyi ruha vásárlása. Ahogy egyre többen vásárolnak használtruha-kereskedésekben, úgy az esküvői ruha kölcsönzése is egyre népszerűbb. Amellett, hogy megkaphatjuk ugyanazt a minőséget jóval olcsóbban, egyúttal a fenntarthatóság szempontjából is a kedvezőbb megoldást választjuk. Ez növeli a ruha viselési gyakoriságát, ezzel védi a környezetet – és persze, a pénztárcákat is.

A széles választékról sem kell lemondanunk, hiszen például üzletünkben is több kollekció található az alábbi darabokból:

A kölcsönözhető ruhák mellett pedig olyan kiegészítők is megvásárolhatók, mint például a kesztyű, a fátyol, a diadém, a menyasszonyi cipő, valamint különféle esküvői ékszerek és strasszok.


Menyasszonyi ruha kölcsönző budapest | Menyasszonyi ruha kölcsönző 6. kerület